A legtöbb nyugati országban tartanak esküvői főpróbát. Az egész esküvőt lepróbálják, hogy a nagy napon minden a legnagyobb rendben menjen. De itthon halottam már olyat is, akinek az esküvője azért lett teljes kudarc, mert kiderült a zenekar nem is tud énekelni, és az egész esküvő hangulatát tönkretették. Mint utólag kiderült nem is hallgatták meg élőben a zenekart , csak megbízták , és a helyszínen derült ki hogy kóklerek. Épp ezért fontos hogy mi is tartsunk esküvői főpróbát.
Az esküvői ruhát és az öltönyt ugye mindenki felpróbálja az esküvő előtt többször is. Az esküvői tortát, a cukrászoknak érdemes lenne előre megkóstoltatni a megrendelővel, hiszen egy komolyabb esküvői torta több tízezer forintba is kerül. Még nem hallottam olyat hogy egy cukrász megkínálta volna az ifjú párt pár szelet tortával, hogy kiválasszák a nekik tetsző ízt.
A virágcsokor is legtöbbször képen mutatja meg magát, pedig lehet, hogy élőben teljesen mást kapunk. Külföldön a virágos vagy kimegy házhoz és megmutatja hogyan fog kinézni a csokor, vagy a boltban kötik le előre. A zenekart a legtöbbször meglehet, nézni élőben hogyan játszanak, az esküvőszervező pedig elhívja a következő ügyfelet az esküvőre, hogy lássa hogyan is nézz ki egy esküvő, amit ő szervezz. És még sorolhatnánk a sok szolgáltatót, akik bizony adhatnának egy kis előzetest a munkából.
Mielőtt megbízzunk bárkit, vagy kifizetünk egy vagyont, érdemes előtte megbizonyosodni róla, hogy a nagy napon minden rendben lesz. Ha van rá lehetőségünk tartsunk egy esküvői elő próbát, kóstoljuk meg a süteményt, vagy az ételt, amit megrendelünk, hallgassuk meg élőben a zenészeket. Kérjünk minél több referencia anyagot a fotóstól és a videóstól, és kössük ki szerződésben, hogy az esküvő napján vállalják a feladatot, hiszen olyanról is halottunk, már aki az esküvő előtt kép nappal mondta le a fotót és a videót, mert egy másik esküvőn volt jelenése.
Nem csak a szolgáltató kötheti, feltételkehez a szolgáltatást, de mi megrendelők is kérhetünk biztosítékot, cserébe a kifizetett összegért. Manapság egy esküvő akár fél vagy egymillió forintba is kerül, és ezért a pénzért profi szolgáltatást várhatunk el. Nem beszélve arról, hogy azok a szolgáltatók fognak hosszú távon, a piacon maradni, akik hírnevet szereznek maguknak a kedvességükkel és áraikkal. Esküvői főpróba Külföldön az esküvők igen sokba kerülnek, és ez nálunk sincs másképp, mégis sokan nem is nézik meg miért is fizetnek ki egy vagyon pénzt.
.jpg)
A legtöbb nyugati országban tartanak esküvői főpróbát. Az egész esküvőt lepróbálják, hogy a nagy napon minden a legnagyobb rendben menjen.
De itthon halottam már olyat is, akinek az esküvője azért lett teljes kudarc, mert kiderült a zenekar nem is tud énekelni, és az egész esküvő hangulatát tönkretették. Mint utólag kiderült nem is hallgatták meg élőben a zenekart , csak megbízták , és a helyszínen derült ki hogy kóklerek.
Épp ezért fontos hogy mi is tartsunk esküvői főpróbát. Az esküvői ruhát és az öltönyt ugye mindenki felpróbálja az esküvő előtt többször is. Az esküvői tortát, a cukrászoknak érdemes lenne előre megkóstoltatni a megrendelővel, hiszen egy komolyabb esküvői torta több tízezer forintba is kerül. Még nem hallottam olyat hogy egy cukrász megkínálta volna az ifjú párt pár szelet tortával, hogy kiválasszák a nekik tetsző ízt.
A virágcsokor is legtöbbször képen mutatja meg magát, pedig lehet, hogy élőben teljesen mást kapunk. Külföldön a virágos vagy kimegy házhoz és megmutatja hogyan fog kinézni a csokor, vagy a boltban kötik le előre. A zenekart a legtöbbször meglehet, nézni élőben hogyan játszanak, az esküvőszervező pedig elhívja a következő ügyfelet az esküvőre, hogy lássa hogyan is nézz ki egy esküvő, amit ő szervezz. És még sorolhatnánk a sok szolgáltatót, akik bizony adhatnának egy kis előzetest a munkából.

Mielőtt megbízzunk bárkit, vagy kifizetünk egy vagyont, érdemes előtte megbizonyosodni róla, hogy a nagy napon minden rendben lesz. Ha van rá lehetőségünk tartsunk egy esküvői elő próbát, kóstoljuk meg a süteményt, vagy az ételt, amit megrendelünk, hallgassuk meg élőben a zenészeket. Kérjünk minél több referencia anyagot a fotóstól és a videóstól, és kössük ki szerződésben, hogy az esküvő napján vállalják a feladatot, hiszen olyanról is halottunk, már aki az esküvő előtt kép nappal mondta le a fotót és a videót, mert egy másik esküvőn volt jelenése.
Nem csak a szolgáltató kötheti, feltételkehez a szolgáltatást, de mi megrendelők is kérhetünk biztosítékot, cserébe a kifizetett összegért. Manapság egy esküvő akár fél vagy egymillió forintba is kerül, és ezért a pénzért profi szolgáltatást várhatunk el. Nem beszélve arról, hogy azok a szolgáltatók fognak hosszú távon, a piacon maradni, akik hírnevet szereznek maguknak a kedvességükkel és áraikkal.
-Esküvő.virágcenter.hu-