2009-ben kétségkívül az egzotikus szépségű színésznő lett az esztendő nagy befutója. A dominikai gyökerekkel rendelkező színésznő az angolt és a spanyolt is anyanyelvként beszéli. A New York városbeli Queensben nevelkedett, de amikor apja autóbalesetben elhunyt, anyjával visszaköltözött a Dominikai Köztársaságba.
Nyolc éves volt mikor elhatározta, hogy színésznő lesz. Az ezredfordulón indult pályafutása a Rivaldafényben című alkotással. 2003-ban láthattuk őt a A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka-ban, majd egy évvel később Tom Hanks mellett a Terminálban.
2008 egyik legjobb krimijében a Nyolc tanúban alakított nagyot. 2009 pedig az igazi ˝sztárrá válás˝ éve volt. Hisz előbb a Star Trekben alakíthatta Uhura-t, majd az Avatarban mutatta meg igazi színészi képességeit. Utóbbiban a CGI technológia révén ˝csak˝ digitális változata volt látható. Ám a 3D-s animációt róla mintázták, valamint minden mozdulatát is el kellett játszania ahhoz, hogy elkészülhessen a filmes grafika. Zoe Saldana karrierje tehát eddigi csúcsára érkezett, ám sokak szerint a 31 éves színésznőre a jövőben várnak csak az igazán nagy szerepek.
Már befejezték a Takers című akció-krimit, amelyben Hayden Christensen, Paul Walker és Matt Dillon lesznek a partnerei. Az amerikai bemutatóra jövő év február 26-áig kell már csak várni. További négy filmje van előkészületi státuszban. A Burnig Palmsban Zoe mellett Lake Bell és Shannen Doherty is látható lesz majd.

Jelenleg a The Losers jár a legelőrébb, hisz már a zömét leforgatták a várhatóan 2010. április 9-én debütáló kalandfilmnek, amelyben Saldana Chris Evans és Jeffrey Dean Morgan mellett szerepel. A Death at a Funeral címet viselő vígjátékban a műfaj olyan nagyágyúival szerepel majd együtt, mint Luke Wilson, Martin Lawrence, Danny Glover, Chris Rock és James Marsden.
Emellett J.J. Abrams máris elkezdte tervezni a Star Trek folytatását is. Amely az előzményeket igyekszik majd megértetni. Saldana marad tehát továbbra is Uhura, Chris Pine Kirk, Zachary Quinto pedig Spock kapitány. A bemutatóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy 2011 közepére tervezik.