A hagyományos férfi-női szerepeken van a hangsúly
Irodám, a Duals Társkereső Iroda hagyományos társkereső, társközvetítéssel, randevúszervezéssel foglalkozik. A hagyományos kitétel azt jelenti, hogy az iroda kifejezetten udvarlós, komoly párkapcsolatok kialakulásának elősegítését tűzte ki céljául. A Férfi udvarol a Hölgynek, a Hölgy pedig fogadja az Úr udvarlását, érdeklődését. A Duals Társkereső vezetőjeként hiszek a klasszikus, régimódi párkapcsolatokban. Olyan hölgyek jelentkezését várjuk akiktől nem idegenek a női szerepek, az anyaság.
Akik a háziasszonyságot nem rabszolgaságnak élik meg, illetve szívesen megtanulnák, hogy hogyan nem az. Akik odaadóak, gondoskodóak szeretnének lenni egy párkapcsolatban, és aki mellett egy férfi igazi Férfi lehet. Férfiakból pedig olyanokat szeretnénk tudni a tagjaink között, akik az megismerkedést hagyományokra építik. Arra a hagyományra, amely évezredek óta egymás kölcsönös elfogadásán és szeretetén alapul. Akik a mai napig szívesen udvarolnak, és nem félnek elkötelezni magukat. Aki mellett a nő igazi Nő lehet. Akik meleg otthonra vágynak, s ennek a biztonságos családi légkörnek a megteremtéséhez keresnek társat.
Itt minden személyes
Munkatársaim személyes, közvetlen beszélgetés alatt igyekeznek alaposan megismerkedni jelentkezőkkel, és megtudni, ki kit keres. Ha egy férfi keres társat, élettársat, vagy feleséget: először elbeszélgetünk arról, hogy ő milyen, milyen társat keres, elkészítjük személyes adatlapját. Az adatbázisban található hölgyek közül, akivel kölcsönösen megfelelnek egymás elképzeléseinek, ajánlunk randevúpartnert.
Ha a Hölgy is szívesen ismerkedne meg az úriemberrel, az úrnak megadjuk a hölgy telefonszámát, és elkezdődhet az ismerkedés, a randevúzgatás.

De ha valaki a spontaenitást kedveli, vagy nem szívesen kezdeményez, a rendszeresen megrendezésre kerülő programokon is lehetősége van a kötetlen ismerkedésre. Táncos vacsoraestek, sportprogramok, pl. egy játékos bowlingest keretében találkozhatnak a társkeresők. Koncertekre, vagy színházi előadásokra is elmegyünk, hétvégi vagy hosszabb utazásokat is szervezünk.
Ime néhány élménybeszámoló, hogy bepillanthasson a Duals klubéletbe!
http://www.duals.hu/Bowlingest--2009--szeptember
http://www.duals.hu/Salsa-Party--2009--augusztus
http://www.duals.hu/Novi-Grad-i-elmenyek--2009--julius
Ez csak egy plusz lehetőség
Öt-hat randevú után általában találnak maguknak párt az emberek. Akinek jó az önismerete, könnyebben, akinek rosszabb, az nehezebben talál partnert magának. Ha jól fogalmazod meg, mit szeretnél, biztosabb a siker, de nem garantált. Ez inkább egy jól célzott lehetőség. -Próbálom finoman irányítgatni a jelentkezőket, hogy reálisak legyenek a partner iránti elvárásai.
Sajnos, olykor az irreális elvárások lehetetlenné teszik a párra találást. A szőke hercegek és hercegkisasszonyok helyett valós személyiségeket kell keresni! Ha fél év után sincs eredménye a keresgélésnek, akkor bizony kompromisszumot kell kötni. Volt egy nagyon szép fiatal lány, akinek sokáig nem jött össze egyetlen randevú sem. Kérdezte, hogy mi lehet ennek az oka, és javasoltuk, hogy cserélje ki a bemutatkozó fényképét. A legközelebbi rendezvényünkre is meghívtuk, ahol végig tündökölt, a férfiak nem győzték a kegyeit keresni. Sokszor csak egy apróságon múlik!
A férfi igényes nőre vágyik
Tudomásul kell venni, hogy a férfiak a külsőségekre adnak. Egy szép arc, egy kedves mosoly, egy harmonikus, ápolt külsejű hölgy azonnal megfogja őket. Sajnos tudomásul kell venni, hogy ezt látják a tévében, ez számukra is az irányadó. Egy igényes úriember, akire vágyunk, egy szintén igényes hölgyet fog választani.
Mi nők pedig gyakran olyan határozott, férfias férfit keresünk, akire fel lehet nézni. Pedig nem az a legfontosabb, hogy felnézzünk egy férfire. Annyi mindent elértünk már önmagunk is, hogy ők már nem tudnak nekünk mit adni. Fontos, hogy egy férfi tudjon dominálni az élet valamelyik területén.
Nekik sikerült
Az irodába rendszeresen érkeznek a köszönőlevelek, amelyek a jól sikerült randevúkról tájékoztatnak. Az sem ritka, hogy esküvői meghívóval érkezik a postás.
Olvassa el történetük közléséhez hozzájáruló Társkeresőink igaz történetét
http://www.duals.hu/partalalas
Bővebb információ: www.duals.hu
Bús Tímea
Email: info@duals.hu
Telefon: 06-1-801-25-26
Mobil: 06-30-402-55-15, 06-30-508-18-17