 |
|
| Egyedülálló nyaralás |
Márpedig családi nyaralásra a csonka családoknak is szüksége van. Bármilyen okból is alakult életünk úgy, hogy egyedül neveljük gyermekünket, vagy éppen magunk vagyunk azok, akik csak kéthetente látjuk, fontos, hogy közös nyári élményekkel is gazdagítsuk csemeténk gyermekkorát.
Milyen feladatokkal kell szembenéznünk egyedülálló szülőként egy nyaralás során?
Mindenekelőtt azzal, hogy egyedül kell megszerveznünk és kifizetnünk is a nyaralást.
Ez alapvetően nem okoz túl nagy fejtörést: megnézzük, mennyit tudunk a családi költségvetésből a célra kiszakítani, majd megkeressük a számunkra megfelelő kül-, vagy belföldi nyaralást. Akár kéthetes, akár háromnapos nyaralás az, amit megengedhetünk magunknak, a tervezés során a szállásfoglaláson, utazáson és étkezésen kívül komoly – és talán a legkomolyabb – feladatot jelenti, hogy milyen programokat válasszunk, mely csemetéink számára és a magunk számára is jelent egyaránt izgalmas, de egyben pihentető kalandot.
Nyilvánvaló, hogy a gyermekek életkora nagyban befolyásolja a programválasztást, hisz míg a pelenkások nem a városlátogatásra vágynak, így a nagykamasz gyermek sem a homokozóban szeretné tölteni a nyarat. Legyen hegyi túra, vízparti pihenés, városlátogatás, ami elengedhetetlen: a jó program, a jó társaság.
Belföldi ajánlatok között keresgélve találhatunk nagyon borsos árú – ám minden tekintetben kifogástalan – bababarát lehetőséget.
Kamasz gyerekek esetében összefoghatunk ismerősökkel, rokonokkal, ahol hasonló korú gyerekek vannak, hisz tudjuk, több gyerek együtt nagyobb kaland – bár a felnőttek számára nagyobb kihívás is.

Óvodás vagy kisiskolás korú gyerekekkel kereshetünk családi tábort, ahol a szülőkkel együtt táborozhatnak a csemeték. Igaz, ma még csak néhány ilyen tábort hirdetnek, ezek közül a legismertebb a népzenét hirdető Kolompos tábor, és a természetismeretet előtérbe helyező Tengerecki tábor. Ez utóbbi sajátossága, hogy környezeti nevelő végzettségű óvónők foglalkoznak a gyerekekkel, miközben a szülőknek lehetőségük van felnőtt programokon részt venni, illetve egyénileg tevékenykedhetnek. Együtt a család, mégis olyan nyaralás, melyről a szülő is kipihenten érhet haza. (A Tengerecki táborról bővebben olvashat és jelentkezhet a www.tengerecki.hu oldalon.)
|
|
 |
|
|
|
|
|
| Válaszkészségről |
A szó feltételez egy képességet, mely lehetővé tesz bizonyos jelzésekre adott megfelelő választ. A saját értelmezésemben egy ősi tudás is, mely minden...tovább |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Terhesség testmozgással |
Bármilyen nagy is az öröm a tervezett terhességek idején, sok kismama számára okoz problémát a dohányzásról való lemondás. Köztudott: a gyermekvárás k...tovább |
|
|
|
|
| Bababiztos karácsony! |
Az első közös karácsony a babával, mindig meghatározó egy család életében. Készüljünk fel az ünnepekre és biztosítsuk be a lakást, hogy teljes mértékb...tovább |
|
|
|
|
|
|
 |
 |
|
|
 |
|
|
|